Tapasztalatok
Gyermekkorom óta gerincferdülésem van. Szüleim minden próbálkozása ellenére nem jártam gyógytornára és nem hordtam az orthopéd orvos által előírt fűzőt sem. Hiába mondták: "Nagyon fog fájni a hátad" - én csak legyintettem rá, mint akivel ez soha nem történhet meg.
Iskolába kerülvén aztán a sok pad fölé görnyedés, valamint a 15-20 kg-os iskolatáska fél vállon cipelése, tovább rontott a helyzeten.
Ez a 12 év meghatározta a gerincem sorsát. Akkor sem tornáztam, és a vékony testalkatom mellé semmi hátizmom nem volt.
23 évesen szültem a kislányomat, aki szinte végig haránt fekvésben volt a hasamban. A csigolyáimat széttolta a növekvő kisbaba, aminek az eredménye az lett, hogy mikor Eszter lányom 15 hónapos lett, egy napon alig bírtam felkelni. Sok volt a széttolt csigolyáknak a minden napos baba cipelés, és hajolgatás. Ekkor ismertem meg Kovácsi Gábort. Három alkalommal jártam nála, a kezelés formájának a csontkovácsolást választottuk, fülakkupunktúrával. Az első alkalom előtt menni alig bírtam, Gábor segítségével másztam fel a masszázságyra. A kezelés teljesen fájdalommentes volt, Gábor folyamatosan figyelt rá, hogyan reagálok az egyes fogásokra. Nagyon kedves és közvetlen embert ismertem meg benne, így nem éreztem magam feszélyezve már elsőre sem. A kezelés után a fájdalom elmúlt, és egyedül BKV - vel haza is tudtam menni. Abban maradtunk, hogy tartós legyen a fájdalom - mentesség még kétszer megismételjük a kezelést. A három alkalom után búcsút intettem a fájdalomnak, és boldogan játszottam a kislányommal, mintha soha nem lettem volna beteg.
Ezután eltelt 4 és fél év. Ismét várandós lettem. Kisfiam igen nagy baba volt, és vele veszélyeztetett terhesként szinte meg sem mozdulhattam, nemhogy tornáztam volna. Már a 6. hónapban éreztem, hogy visszaesett a hátam és ahogy teltek a hónapok, egyre jobban fájt.
A fájdalom a szülés után sem múlt el. Mindennapossá, minden éjszakássá vált, sokszor sírtam miatta.
Ekkor kerestem meg ismét Gábort. Kicsit más kezelési formát kezdtünk, aminek első felében lazító masszázst, második felében csontkovácsolást alkalmazott. Minden kezelés után jobban lettem - de a javulás nem maradt tartós. 2-3 hét alatt visszajött az égtelen fájdalom. Ekkor döntöttünk úgy, hogy felkeresek egy orthopéd szakorvost, legyen egy MRI leletem, hogy pontosan lássuk mi is a baj. A lelet aztán kimutatta: a gerincem nem csak "S" alakban, hanem hosszanti irányban is megcsavarodott, és a lumbális szakaszon lévő csigolyám annyira elmozdult, hogy nyom egy ideggyököt. Idegfájdalom....szerintem ennél rosszabbat még nem éreztem. Szedtem a cataflamot - bár gyógyszer ellenes vagyok, de nem használt. Jártam Gáborhoz kb. 2 havonta, amikor már nem bírtam tovább, mert a gyerekeimmel nemhogy játszani nem tudtam vidáman, de már a gondozásuk is problémát okozott. Gábor ismét rendbe hozott 2-3 hétre, amiért nagyon hálás voltam neki.
Az orvosok közben előírtak kezeléseket, amiket nem tudtam csinálni, mivel mind a diklofenak - infúzió, mint az elekroterápia felvitték nagyon magasra a vérnyomásomat. Itt a reumatológus doktornő végső válasza az volt, hogy sajnos ezen nem lehet segíteni, akkor csúnyán szenvedni fogok, járjak gyógytornára, és talán akkor le lehet lassítani a tolószékbe kerülés folyamatát. Ilyet hallani 28 évesen, két kicsi gyerekkel itthon....nem kívánom senkinek.
Gáborral újra beszéltünk és Ő javasolta, hogy kezdjünk másik terápiát. A lazító masszázs után ekkor kezdte alkalmazni a Dorn - terápiát. A csigolyákat mozgásban lévő állapotban tolta a helyükre. Az első ilyen kezelés nagyon fájt. Viszont a kezelés után mintha kő gurult volna le a hátamról. Este aztán nyugodtan aludtam, a másnap fájdalom nélkül telt. A következő héten Gábor szinte minden nap érdeklődött, hogy vagyok. Nem felejtkezett el rólam, miután kiléptem a kezelő ajtaján, és nagyon jól esett, hogy törődött velem.
Ez a szakadatlan fájdalom azóta sem jött vissza. Szavakkal ki sem lehet fejezni, mennyire jó érzés mosolyogva és nem fogcsikorgatva játszani a gyerekeimmel, önfeledten felvenni a már 12 kg-s fiamat, és fájdalom nélkül elmenni bárhova.
Köszönet érte Gábornak, aki nem adta fel, mikor már mindenki más - engem is beleértve - igen, visszaadta a saját magam gyógyulásba vetett hitét, és a sok energiát, ami nemcsak a gerincemet, hanem a lelkemet is egyensúlyba hozta. Tiszta szívvel ajánlom őt mindenkinek, aki gerinc problémával küzd, én tűzbe tenném Érte a kezem.
Rita
Rita története
Barbara története - porckorongsérv
„A betegségem diagnosztizálása után másfél hónap orvosi, konzervatív kezelés után mentem el Gáborhoz. Akkor már műtétre váró nagy porckorong sérvem volt az LV-SI csigolyák között a bal lábamban erősen kisugárzó fájdalommal, a mozgásban teljesen korlátozva. A sokféle izomlazító és fájdalomcsillapító gyógyszer mellett szteroid és nem szteroid infúziós kezelésen is túl voltam, de az állapotom semmit nem javult.
Mivel még soha nem voltam csontkovácsnál kissé féltem, hogy mi fog velem történni. Az első kezelésre vittem az MR eredményét és annak ismeretében kezdte el Gábor a kezelést. Az alkalmazott terápia között volt a Breuss féle gerincmasszázs és a csontkovácsolás. Az első kezelés után pár nappal a nagyon erős fájdalmam tompult, a gyógyszer adagok a felére csökkentek, majd teljesen abbahagytam a szedésüket. Akkor azt gondoltam, hogy varázslat történt velem, de azóta tudom, hogy ez egy évezredes tudomány. Az idegsebész orvosom meglepődött a jelentős állapot javulás miatt és a műtétet törölte.
A sikeres kezelés mellett köszönöm Gábornak a sok energiát és pozitív gondolatokat, amiket adott nekem és segített nemcsak a gyógyulásban hanem testünk és lelkünk működésének megismerésében és megértésében is!
Barbara”
Margó története - szülés után
Gábort nehéz szülésem után kerestem meg. A Kisfiam beszorult a szülőcsatornába, se ki se be! Megműteni már nem tudtak. Kinyomták-kitépték belőlem a kicsit.
A szeméremcsontom porcos része széttört, utána menni sem tudtam. Most, a szülés után két évvel állították helyre belső szerveimet műtéti úton, mert hólyag és végbél sérvem lett.
A medencém eltekeredett a szüléskor. Járáskor nagyon fájtak a forgóim. A vállaim előre estek, a jobb vállam lejjebb volt, szinte "púpos" testtartásom lett. Rettentően el voltam keseredve és minden lehetőséget felkutattam arra, hogy ismét megleljem régi önmagam.
A véletlen folytán a net-en találtam Kovácsi Gábor természetgyógyász - gerincgyógyász honlapjára s később kiderült, hogy 40 évvel ezelőtt az ő Édesapja, Dr. Kovácsi Aladár segített engem a világra.
Gábor nagyon kedvesen fogadott és az állapotfelmérés után megbeszéltük, hogy milyen kezelést alkalmazna és hányszor.
Első alkalommal egy lazító masszázzsal kezdte a kezelést, majd következett a csontkovácsolás. Gyakorlatilag visszanyomta, helyremozgatta a lábaimat, medencecsontjaimat a helyükre. A kezelés előtt a két lábam hosszúsága között 3 cm eltérés is volt. Ez, és a járás közbeni fájdalom gyakorlatilag az első kezelés után elmúlt. Talán 4 x jártam Gábornál és azóta teljesen rendben vagyok. Rendszeresen járok kondi terembe és edzem a hátizmaimat is. Fájdalmaim nincsenek, tartásom megjavult és ismét tudok magas sarkú cipőben is járni.
A teljes gyógyuláshoz szükséges volt, hogy megfogadjam Gábor tanácsait mindenre kiterjedően, és tevékenyen oda tegyem magam... agyban dől el ugyanis, minden. Hálás szívvel gondolok Rá mert egy nehéz szülés után vissza adta emberi méltóságomat!
Szeretettel: Margó
Panaszaim 2011. nyarán kezdődtek derékfájással, amire a háziorvos azt mondta, lumbágó, de mivel ekkor már terhes voltam kisfiammal, így gyógyszert nem kaphattam rá, annyit mondtak pihenjek. Időnként kicsit jobb volt, de újra visszatértek a panaszok, a terhesség utolsó hónapjaiban szinte felkelni is alig tudtam az ágyból, volt, hogy csak segítséggel sikerült, kiegyenesedni viszont egyátalán nem tudtam.
2012. márciusában felkelést követően hirtelen nagyon nagy fájdalmat éreztem a bal lábamba, megmozdulni sem tudtam a fájdalomtól. Felhívtuk az orvosi ügyeletet, ahol azt mondták: - telefonon igen nehéz megmondani mi a bajom, próbáljak meg lábra állni és bemenni. Mikor kicsit csillapodott a fájdalom, és elkezdett zsibbadni az egész bal lábam elmentünk az ügyeletre, ahol azt mondták, hogy gerincsérvem van, de mivel szoptattam a fiamat, és éppen 6 hét telt el a szülést követően, ezért gyógyszert ismét nem szedhettem, és más egyéb terápiát sem tudtak ajánlani. Délutánra ismét erősödtek a fájdalmaim, ekkor az interneten kerestünk valakit akihez szombaton is el lehet menni, hátha egy kis masszírozás segít és csillapítja a fájdalmat. Ekkor véletlenül találtunk rá Gáborra, aki szombat délután azonnal fogadott is minket. Már az első kezelés is valamelyest csökkentette a fájdalmat, és legalább tudtam menni. Számomra nagyon meglepő volt, hogy a kezelés teljesen fájdalommentes, Gábor mindvégig figyelte a reakcióimat, és mindent elkövetett, hogy segítsen. Kezdetben kéthetente jártam kezelésre, ezek után említette Gábor, hogy szükségem lenne egy Evminov féle padra, amin minden nap tudnám csinálni a nyújtógyakorlatokat, valamint hogy meg kell erősítenem a mély-hátizmaimat ahhoz, hogy a kezelések eredményesek legyenek, és tartósan megszünjenek a panaszaim. Attól tartottam hiába vesszük meg a padot, amint kicsit jobban leszek, úgysem fogom használni, két gyermek mellett nem is lesz erre időm.
Ekkor elmentem egy gyógytornászhoz, aki azt mondta ki kell találnunk egy gyakorlatot, ami nem okoz fájdalmat és azt minden nap óránként kell csinálni, illetve a denevérpadot használtam nála 1-2 alkalommal. Két hét alatt olyan iszonyatos fájdalmaim lettek újra, hogy kénytelen voltam fájdalomcsillapítókat beszedni, illetve egy MR-t csináltatni soron kívül. Megállapították, hogy a bal oldalon a 4.-5. csigolya között van egy kiszakadt gerincsérv, illetve egy nagyfokú balra irányuló gerincferdülésem van.
Felkerestem az Országos Gerincgyógyászati Központban és az Országos Idegtudományi Intézetben is egy szakorvost, mindkettejük véleménye az volt, hogy műteni kellene, amit szerettem volna elkerülni, mert két gyermek mellett ezt kivitelezhetetlennek tartottam. Felajánlották még, hogy próbáljak ki egy egyhetes infúziós kúrát, hátha segít, de erről mindenki lebeszélt. Végül azt mondták, hogy ha újra erősödik a fájdalom, vagy bénulást kezdek érezni, akkor azonnali műtétet javasolnak. Ezeket hallva nagyon megijedtem, mert nem hangzott túl bíztatóan egyik orvos szava sem, és még belegondolni is rettenetes volt, hogy mi lesz a családommal, ha tényleg lebénulok.
Áprilisban megvásároltunk egy Evminov féle padot, amit a Gábor által összeállított edzésterv alapján elkezdtem használni naponta több alkalommal, ami kezdetben nehezen ment, mert korábban elég mozgásszegény életmódot folytattam, de már rövid használat után is éreztem jótékony hatását.
A korábbi állandó lábzsibbadás mostanra teljesen megszűnt, már csak reggelente érzek fájdalmat a lábamba. Korábban nehezemre esett egyedül felvenni pl a cipőmet is, lehajolni bármiért, autót vezetni, lépcsőn vagy akár csak a kocsifeljárónkon felmenni, a fiamat felemelni, ezek mind-mind megerőltető és fájdalmas mozdulatok voltak.
Mára – 6-7 hónap elteltével - ezek már könnyedén mennek, mintha erősebbnek érezném a hátam, a gerincferdülésem is sokat javult már, újra tudok egyenes háttal ülni, menni. A fájdalom ugyan még nem szűnt meg teljesen- de messze nem olyan, mint korábban volt - , főleg akkor jelentkezik, ha valami plusz megerőltető dolgot csinálok, (pl kerti munka, nagytakarítás…), de ezek után is mindig elvégzem a gyakorlatokat és ezáltal múlik a fájdalom.
Jelenleg havonta egyszer járok kezelésre és minden nap használom a padot, nyújtó és erősítő gyakorlatokra egyaránt. Néha már majdnem feladom, de akkor mindig az jut eszembe, amit Gábor mondott, hogy a gerincsérv kialakulása is egy hosszabb folyamat, így a gyógyulás sem megy egyik napról a másikra.
Örülök, hogy megvettük a padot és végtelenül hálás vagyok, hogy elkerülhettem a műtétet és az azzal járó kellemetlenségeket, illetve hogy nem kell gyógyszerek sokaságait szednem.
Dóra
Dóra története - kiszakadt porckorongsérv